Volt olyan ember Magyarorzágon, aki ha kellő hatalomhoz jut, talán ma másképpen nézne ki nem csak Európa, de annak népessége, politikai kultúrája... Persze kínosan történelmietlen azon képzelegni, hogy ,,mi lett volna ha" Jászi Oszkár, a magyar polgári radikalizmus egyik legmeghatározóbb képviselőjének ,, Keleti Svájc" koncepcióját, azaz a román, szlovák és egyéb kisebbségek autonómia-törekvéseit támogatta volna a Magyar Országgyűlés, természetesen még a háboú előtt. Ma ezt a kiváló gondolkodót, és bátran mondhatjuk hazafit nem csak a magyar szélsőjobb, hanem a magát jobbközépre pozícionáló MDF ex-miniszterelnöke, Boros Péter is hazaárulónak tartja. Egyedül a hajdani SzDSz vállalta fel mellszéleséggel a ,,jászikus" hagyományt az Elvi Nyilatkozatban.
,,Utódai vagyunk a polgári radikalizmusnak, amely általános választójoghoz, politikai
jogokhoz akarta juttatni az egész magyar társadalmat, és amely utoljára érezte át
teljes tragikus jelentőségében Magyarországnak, a nyugati fejlődéstől való
leszakadását. Elődünk Jászi Oszkár, aki nem tett engedményt soha semmilyen színű
totalitarizmusnak és nemzeti elfogultságnak."
Pedig de jól jönne most nekünk, 2008-ban is egy ilyen tiszta ész. Van nekünk Tamás Gáspár Miklósunk, Kis Jánosunk, György Péterünk vagy Heller Ágnesünk, van Magyar Narancsunk, HVGénk, Beszélönk, METAZINunk, volt Krétakörünk. De kérdem, ez egy teljes ország?
Aligha, pedig nekem elhihetik, én igazán becsülöm azt is, ami van, de ez az én magányügyem, ha mégoly szent is és sértetethetlen, csak azért is az marad, mert senkinek semmi köze ezekhez. De nekem tudnom kell, hogy van aki az operettet szereti, van aki a rockoperát, sőt a Moszkvára jár sörözni, neadjisten Jászi Oszkárt egy utolsó szemétláda zsidónak tartja, aki kiárusította az országot, nemzetet a szőrös talpú oláhnak.
Magyarországnak pedig emberi etalonokra van szüksége. A XIX. századból találunk ilyeneket. Hisz méltán nézhetünk fel olyan, valljuk be, korántsem hibátlan államférfiakra, mint Kossuth, Szécheny, Deák. De vajon a XX. században is találunk e magunknak példaképeket? Olyanokat akik minden demokrata érzelmű embernek, aki hisz a köztársaság eszményében elfogathatók.
Ilyen szerintem a makulátlan Bibó István vagy Jászi Oszkár. Lehet szeretni másokat. A konzervatívoknak Bethlent, a szocdemeknek Károlyit, a liberálisoknak Wekerlét vagy Rassayt. De legyen mindannyiunkban egy kis Veres Péter, Kéthly Anna vagy Ady Endre! Tegyünk azért, hogy magyarságunk ne üres szó legyen, hanem jelentse a pesti srácot, József Attila verseit. Ne mások ellenében határozzuk meg nemzeti öntudatunkat, mert abból nem lesz egészséges nemzet. Akik mindenkiben a hazaárulót, a nemzet ellenségét látják, talán saját magyarságtudatuk ürességét akarják leplezni. Menjünk el Franciaországba, és kérdezzük meg egy franciától, mi az, hogy francia; Liberté, Egalité, Fraternité, fogja válaszolni. És véletlen sem a büdös németeket kezdi el szidni. Nem mintha nem tudnám, hogy ki az a Le Pen, tudom, vannak hibák mindennhol...
Nekem Magyarország már nem lehet keleti Svájc. Lehet, Jászi idejében még volt rá esély. Nekem már csak amolyan keleti Svejc marad. Sajnálom... De az a jó itt, hogy van mit tenni, és az igazi magyar,ember és európai, aki hajlandó tenni ezért az országért. Mindenki lelkiismerete, hogy miképpen teszi. Otthon felneveli a gyermekeit, befizeti rendesen az adót, bejár az Országgyűlésbe.
Ismerős?
